Csütörtök este végre beesett hozzánk megint Zsófi keresztanyja és hozta magával kedvenc hugocskáját. Jó kis csoport a mienk, Zsófi születése előtt együtt jókat társasoztunk, azóta inkább csak babázni jönnek hozzánk, a közös játszadozás elmarad. No sebaj, most a játék is tervben volt és Zsófinc lefektetése után még éjfélig társasoztunk. Végre! :) Nagy kajálgatást nem csaptunk, de Orsiék hoztak salátát és egy kis nápolyit. Amikor befejeztük a társast, nem pakoltunk mindent el, inkább hamar lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel míg apa leszaladt kalácsért én Zsófinc tejeskávéját készítettem a konyhában. Ki is nézett hozzám, majd pajkosan mosolyogva elszaladt. Pár perc múlva feltűnt a nappali-konyha ajtajában, majd megint eltűnt. Hirtelen nagy csend lett... "Gyanús"! - gondoltam és belestem a nappaliba. Zsóf ott állt és kezében két kakós nápolyit tartott, az előző éjszaka maradékát. Szája már csokis, így is láttatva, hogy már meg is kóstolta. Nagyon elégedettnek tűnt. Bár nem szoktunk neki csokis dolgokat és édességet adni, de most nem volt lelkem elvenni tőle, olyan boldog volt. Hisz a saját kis asztalán találta! Éjjel hely hiányában oda tettük. Hát nem találékony egy kisgyerek?
