Szét. Mint majom a zsebórát...
Tegnap dícsértem szundinagyit, hogy milyen jó hatással van a gyerekre, ha az ebéd utáni alvásról van szó. Érdemeit nem kissebítve el kell mesélnem, hogy időnként a gyereknek nagyon nicsen kedve a szunyához.
Egészen jól indult. Láttam a szemében a hajlandóságot, hogy kicsit lepihenjünk kaja után. Bár lehet, hogy csak beleláttam, és igazából én akartam csak egyet húnyni. Mindegy. Én azért próbáltam jó példával elől járni, átmentem a hálóba és ledőltem. Hunyorítás mögül láttam, hogy jön a rácshoz, és hallottam, hogy kicsit panaszkodik, de nem fajult el az ügy, tulajdonképpen csendben volt.
Utólag azt hiszem ez csak az elterelő hadművelet volt. Be kell vallanom, hogy valós időben egy rész nekem kiesett. Mikor a már kicsit pihent szemem megint kinyitottam, a gyerek már aludt. Igaz, hogy nem az ágyában, hanem a földön, de aludt. Hanem, hogy addig, míg úgy gondolta, nem akar aludni, mivel töltötte az időt, azt az alábbi videóval szemléltetném. Persze csak az eredmény látszik, de az magáért beszél.
Nem volt hozzá tombolás, bömbölés, csak csendes, módszeres "rombolás".
Végül is nem baj. Olyan ez mint az erdőtűz. Hozza a megújulást. Most más mintában van visszarakva a puzzle. Meg legalább alatta is felmostunk, ami amúgy macerás, és ezért folyton elmarad.
A visszaépítés, takarítás idejére nagyival "bezártuk" mini manót a rácsos ágyba. Ott kacagott rajtunk, ahogy a lábai előtt tüsténkedtünk.
