Nem, most nem arról van szó, hogy megint sírás-rívás volt/van. (Volt éppen, de erről később.) Az a helyzet, hogy különleges hétvége van, mert anya hegyi nagyival Párizsba utazott. Gyerkőc itthon maradt apával, de hogy ne legyenek teljesen elveszve, fonyódi nagyi eljött segíteni.
No arra szükség is van, mert a minap jelzett orrfolyásnak fejleményei vannak. Konkrétan további orrfolyás, némi köhögés, hőemelkedés. Tibikus nádhás nabok.
Több ilyenkor a feladat, és egyeseket nem könnyű egyedül elllátni. Itt van például a infralámpázás. Nem fájdalmas önmagában, de mivel biztosítani kell, hogy a gyerek ne nézzen a lámpába, valamivel el kell takarni a szemét. (Mi leginkább fordítva feladott téli sapkával operálunk. Az elég vastag, hogy ne süssön át rajta a lámpa.) A szembekötösdit viszont nem szereti a gyerek. Így tehát csak ölbe ültetve, kezeit lefogva lehet tartani. Viszont a lámpához is kell valaki, aki beállítja, hogy legalább egy kicsit a kis ficergő pofijára világítson, ne összevissza.
Az orrszippantás megoldható egyedül, de amikor nincsen hozzá kedve, akkor az is hatékonyabb két emberrel. Érdekes, hogy amikor tényleg taknyos a kis szentem, akkor rájön magától, hogy a szippantás segít rajta, és akkor tartja a nóziját szépen.
Mostanában felvette az a szokást, hogy szippantás után a kis tartályban felfogott taknyot megnézi. "Lássuk, milyen volt a termés!"
Fonyódi nagyit egyébként nevezhetnénk szundinagyinak is. Nem azért, mert annyit alszik, hanem mert, amikor itt van, Zsófit sokkal jobban ré lehet venni az ebéd utáni alvásra. Ez itthon nem szokott hétvégén sikerülni. Benn a bölcsiben alszik, mint a parancsolat, itthon bezzeg... Nem úgy, amikor itt a nagyi. Rá hallgat alvás dolgában.
A tegnapi éjszaka megint kicsit mozgalmasra sikerült. Pindur fél kettőkor kezdett bömbizni. A szokásos technikák erdeménytelenek maradtak. Egyre sansztalanabbnak látszott, hogy a saját ágyában újra elaludjon. Nem is az a baj, de még apa mellett sem akaródzott aludni. Lemászott, levonszolt engem is, és kellett menni egy kört a lakásban. Talán azért, hogy megpróbáljuk megkeresni anyát. Nem találtuk, így végül mégis csak elszenderedett mellettem. Ekkor volt kb. negyed három. Előtte azért végeztünk még egy kis kézi orszippantást, volt még ivás, ringatás, dúdolás, etc. A nagy sírásban leginkább az aggasztott, hogy valami fura köhögő sírás volt ez, némi sípolással a belégzéseknél.
Szerencsére ahogy alább hagyott a panszkodás mértéke, úgy a lélegzés is szebb lett. Reggelre pedig csak némi köhögés maradt fura sípolás nélkül.
Ma delután itt volt a keresztapja és az ő élete párja. Velük nagyon aranyosan vidáman játszadozott picúrom. A legédesebb jelent - amiről most sajnos nem készült filmecske - az volt, amikor bevont minket a táncikálásba. A kicsi, ha megszólal a zene rögtön ringatja a kis fenekét hozzá. Mi meg csak bíztattuk. Először felrángatta nagyit, hogy riszáljon vele. Azután nagyi mondta neki, hogy vigye keresztaput. Amikor már ketten riszáltak vele, akkor jött keresztapu felesége. S végül még apa is kellett a sorba. Szépen berendezett mindenkit egy sorba, elénk állt és úgy diktálta a ritmust.
