No, nem barangoltuk be Budakeszit (bár biztosan megéri). A cél a Vadaspark volt. Nem egyedül mentünk, Péter barátommal és családjával beszéltük meg a közös programot.
Magam jó pár évvel ezelőtt voltam ott utoljára. Asszony a gyermekkel meg barátokkal nemrég jártak arra, de siekrült zárás után érkezniük, tehát gyakorlatilag nem láttak semmit. Petiék pedig kicsit sem voltak még ott. Így most mindenki "tiszta lappal" indult.
Nem érkeztünk azonban készületlenül. Gyermekünk folyton vadakat leső (és gyönyörűen fényképező (már úgy értem a fényképek gyönyörűek...)) keresztanyja ellátott hasznos know how-val. Simán megtaláltuk a takarmányboltot, ahol a szőrősöknek való kukoricát kellett megvenni. Azt is megtudtuk, hogy melyik szőrössel mennyire kell vigyázni, bár az ember ösztönösen kevésbé akar bratyizni a vadkannal, mint a kecses őzikével.
A park első részében, ahol ketrecben lakó állatokat néztünk, még nem ütközött ki a felkészültségünk (pl. a hollót kapásból levarjúztuk). Később aztán májerré léptünk elő a két kiló kukorica segítségével. Vérmérséklettől függően majdnem minden szőrös, négylábút a kerítéshez lehetett csalogatni a kajával. (Az "öreg" dámszarvas pl. fütyült ránk, csak napozott.) Ezzel pedig a többi látogatót lehetett a kerítés másik oldalán ugyanoda gyűjteni.
Az állatok nem finnyásak, elveszik a gyerek szájából kivadászott kukoricaszemet is:
Gyermek nagyon élvezte a programot. Sokkal jobban érdekelték az állatok, mint nyáron, amikor a veszprémi állatkertben voltunk. Persze még mindig inkább csak azok, amik eléggé produkálták magukat, vagy nem bújtak el nagyon. No meg a végére elfáradt, és már a csapatosan, egymást lökdösve habzsoló mufflonok sem villanyozték fel. Legközelebb azokkal kezdünk.
Update: Szeretnénk világossá tenni, hogy a kukoricás felkészültségünk kizárólag a keresztanya érdeme. Májerségünk csak a nálunk is amatőrebb többi látogatóhoz képest értelmezhető.
