Apa blogot hajt

Persze shame on me, hogy ki tudja mióta nem jelentkeztem, de sajnos olyan az élet, hogy mostanában a gyerekre magára is kevesebb időm jut, mint jó lenne, nem hogy a dokumentálásra.

Azért aranyos dolgok mindig történnek.

A hétvégén lementünk Fonyódra az ottani nagyihoz és dédiékhez. Összejött egy csomó családi ünnep, amit egyszerre ültünk meg. Sajnos az időjárással nem volt szerencsénk, mert hol hideg volt, hol esett. Azért csak összehoztunk egy sétát, ahol Zsófi végre kicsit motorozhatott is. Persze kicsit lusta a kiscsaj és a legjobban az tetszett neki, mikor karban cipeltük. Az utcában csatlakozott hozzánk egy cica is, aki nagyon hasonlított az elhunyt Zsömire. Ezt Zsófi is rögtön észrevette, mert nagy lelkesedéssel szaladt oda hozzá és üdvözölte, mint egy régi ismerőst.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán persze a lakásban is folyt tovább a játszadozás. A gyerekek nagyon ötletesek. Zsófi buzgón kipakolta azt a hálószerű tárolót, amiben az ottani játékai laknak és rögtön bepattant a helyükre... :)

Igaz mi nap mint nap látjuk csemeténk, de már mi is érzékeljük, hogy egyre nő a lány. Ez abból is kiderül, hogy a konyhában már nem tud felegyenesedve beállni a munkapult alá és a fürdetés után sem fér már el fekve a mosogépen, hanem kénytelenek vagyunk ülve becsomagolni a csuromvizes kiscsajt! :) Azt meg sem említem, hogy most kellett a teljes ruhatárát (bodyk, nadrágok, pizsama, stb.) lecserélni nagyobbra... ezt a pénztárcánk is megérezte.

Eddig apa nagy bánata volt, hogy Fincink nem ad puszit. Jönnek a barátok "bezzeg" gyerekei, akik már puszival fogadják hazatérő szüleiket, sőt fűnek-fának örömmel és önként osztogatják e nemes kincset. Bár próbáltunk nem szomorkodni emiatt, de hát gyarló emberek vagyunk...

De most megtört a jég! Hurrá, itt a nagy áttörés és anélkül, hogy bárki bármit erőltetett volna!

Múlt hét csütörtök délután, amikor Zsófit hazahoztam a bölcsiből, a levetkőzést követően rögtön elszaladt az egyik kedvenc babájáért (ez még az enyém volt sok éve), lefektette mellém az ágyra, majd föléhajolt és elkezdte szabályosan, cuppanosan puszilgatni. Ráadásul először a baba száját és csak kicsit később a pofiját. Csodálkoztam. Látta, hogy mosolygok rajta és a tetszés eme megnyilvánulása újabb puszikat eredményezett. Persze ilyenkor nincs kéznél fényképezőgép vagy videokamera... Próbáltam rögtön profitálni a dologból, hátha én is kapok puszit, de nem jött össze. Persze apa hazatérte után azonnal elújságoltam neki a hírt és próbáltam bemutatni az új "mutatványt", de sikertelenül. A gyerek úgy nézett rám, mint aki nem tudja miről van szó.

De ezt követően Zsófi, amikor vagy az apja vagy én a karjunkban tartottuk és ott volt a másik szülő, megragadta egyikünk fülét, haját vagy amit ért és egymáshoz húzott-nyomott minket, szinte mondván "puszilkozzatok". És persze nagyon elégedett volt, mikor látta hogy megértjük és megcsókoljuk vagy megpusziljuk egymást. Sőt, volt amikor ő is "beállt" harmadikként és közénkpuszilt vagy a száink közé dugta a fejét, így pofijára 1-1 puszit szerezve!

Bevallom kíváncsivá tett, hogy ezt vajon a bölcsiben látta, tanulta...?!? Mit csinálnak ott napközben??? De amikor másnap rákérdeztem a bölcsis néniknél, akkor ők mindent tagadtak, semmit sem tutak a puszilkodásról vagy puszi-tanulásról.

Azóta eltelt pár nap és úgy tűnik beérett a dolog, mert Zsófi magától ad puszit a babáinak, sőt kérésre nekünk vagy a nagyszülőknek is. Persze még nem száz százalékos a dolog, de igen ígéretes! :)

Ma reggel pédául, amikor bevittem a bölcsibe, búcsúzóul rendes, cuppanós puszit kaptam tőle, ami rögtön bearanyozta anya napját (és blogírásra is késztetett)!

Egyre inkább kezdem úgy gondolni, hogy a névválasztást elszúrtuk. Ugyanis lánykánkra mostanában leginkább a Hiszti-Kriszti megnevezés illik...

Nem tudni mitől válik ez az amúgy angyali gyermek egy kis rémmé. Néha hirtelen éhhalál tör rá és az amúgy (az eddigi képeken jól látható) nem épp csontsovány teremtés azonnali kajáért visít fel, időnként  a cumi elvevése produkál heves elvonási tüneteket, vagy mint most éjszaka is a szülői ágyból való kitiltás okozza a falrengető sírást. Nagyon gonosz szülők lehetünk, mert hát szerintünk a leányzónak van saját szupi kis ágya és bár elég nagy a hitvesi ágy, de éjszaka nem szeretnénk ezt vele megosztani.

Persze a nagy tudorok szerint hagyni kell, csak ordítson, hisztizzen a gyerek, nem kell vele foglalkozni, majd pár perc múlva abbahagyja. Ezt Zsófi úgy látszik nem tudja, mert fél óráig, sőt néha tovább is kihúzza! Talán neki is meg kéne mondani, nem?!? Mi még kitartunk, na de meddig?... Ötlet?

Sajnos szomorú a család. Zsömi cicánk december 3-án jobblétre szenderült. Februárban volt 10 éves e derék kandúr, kit Zsófink is megszeretett és örömmel üdvözölt minden hegyi látogatásnál. (Ugyanis Zsömi a nagyiék macskája volt, nem a mi lakótelepi lakásunkban szorongott.) Zsömi testvérét, Szuszit már tavaly májusban elveszítettük, vele Zsófi nem került igazi kontaktusba, mert még kicsi volt. Bence kutyára nagyon kíváncsi a kicsi lány, de az eb elég sedre és sok benne az energia, hirtelen mozdulatai pedig sokszor megrémítik Zsófit. Zsömi ezzel szemben az ő "mérete" volt, aki mindig boldogan fogadta a közeledést és nem rémült meg a kicsi lány lelkes visongásaitól és esetlen simogatásától. A mellékelt kép (Bence kutyával és Zsömi cicával) még áprilisban készült, a videó meg augusztusi felvétel.

 

Nyugodj békében Zsömi és Szuszival együtt kergesd az egereket és madarakat az örök vadászmezőkön!

Van még egy kép, amit meg kell osztanom a világgal.

A korábbiakban már említett vírus jól kiütött, nem nagyon szaladgálhattam, így gyengélkedésem alatt volt időm olvasgatni. Egy kedves ismerős ellátott pár olyan újsággal, amilyeneket szinte soha nem forgatok. (Kivétel ezalól a fodrásznál várakozással töltött idő, mert ott csak ilyen újságok vannak.) Szóval ezen újság hasábjain olvastam a pletykát, miszerint mostanában egy hasonló kép alapján találgatják, hogy Sandra Bullock terhes-e épp vagy sem. A felcsúszó póló és kivillanó pocak találgatásokra ad okot. No elárulom: nálunk nem erről van szó Zsófi esetében! Ellenben nagyon aranyos.

(Amúgy még mindig nem térek magamhoz, hogy vannak akiknek nincs dolguk, és a hírességekkel annyit törődnek?! Hát nincs nekünk magunknak is elég bajunk?!? Már bocsánat, akinek nem inge ne vegye magára.)

Azt hiszem, már az eddigiekből is látszott, hogy gyermekünk elég kajafügő, szereti a pocakját. Azt hiszem, rá kell állnunk erre az "állatidomár" nevelési módra, mikor is a különféle attrakciókra jutalomfalat felmutatásával vehetjük rá gyermekünket. No ez félig vicc! (De akkor félig akár igaz is lehet...)

A gyerekszobában levő egyik szekrényben tartjuk többek között Zsófi üveges ételeit. Ezeket akkor adjuk neki, ha megyünk valahová és útközben kell megetetni, vagy épp nem volt idő frisset csinálni. (Most hogy így belegondolok, lehet hogy mégis tőlünk örökölte a kajafüggést, mert hát mi is féltjük a kis életét, és kisebb kajaraktárt halmoztunk fel a szekrényben.)

Már többször előfordult, hogy én a nappaliban vagy épp a hálóban molyolok, amikor a kiscsaj megjelenik a kezében egy üveges bébiétellel. Úgy tűnik, hogy a nem túl erős mágneszár az ajtón nem jelent akadályt számára, és mivel letekerni még nem tudja az üveg tetejét egyedül, kénytelen megkeresni engem, és jelezni: "Kajaidő van!" (legalábbis szerinte...)

Ez alkalommal sikerült tetten érni a kis tolvajt, és figyelmeztetni: "Lebuktál kicsikém!"

Sajna most már a frigót is ki tudja nyitni... Mi jöhet még?

Ez az eset még 20-án történt, de eddig eléggé el voltam havazva, nem tudtam leírni. Történt, hogy szegény anyu már délután nem érezte jól magát, mint utólag kiderült, összeszedtem valami hasmenéses-hányásos vírust, és ennek első felével voltam elfoglalva. Este hazaért apu, aminek én nagyon örültem, mert végre pihenhettem. Nagyon aranyosak voltak, engem hagytak heverni a hálóban, míg ők a gyerekszobában rajcsúroztak. Apu annyira penge volt, hogy az esti fürdést is egyedül akarta megoldani. A belső kisördög valamiért újítást javasolt, ezért nem azt a rendet követte, hogy kimennek ketten a fürdőbe, megcsinálják a fürdővizet, majd bejönnek, levetkőzteti manócskát, és úgy mennek fürdeni, hanem először Zsófi lecsupaszítása következett. Hogy a kis drága ne kólicáljon összevissza, berakta a kiságyába egy szál bőrében és kiment megeresztei a fürdővizet. Mire visszatért a szobába, addigra Murphy már lecsapott!!!! Hát mikor pisil be a kislány, ha nem ilyenkor??? :) Mondanom sem kell, a lepedőnek annyi, még szerencse, hogy alatt van egy frottíros-gumis lepcsi is, így a matrac védve, no de ágyat kell húzni. Mukit megtörölgette és utána alkotta kislányunknak a képen látható bájos kis ágyékkötőt. "Ezt nekem is látnom kell, még ha belehalok is!" - kiáltással ott teremtem és lencsevégre kaptam.

Update: Nem a fürdővizet mentem ki megeresztei. Az akkor már megvolt, hanem a pelenkás kukában akartam kicserélni a zacseszt. Így aztán közelről nézem - jobbat nem tehetvén -, ahogy csurog, aminek csurogni kell. (Apa)

Mennek a majmok.

Budapesten megállnak.

Kókuszdiót dobálnak.

 

Egyelőre ebből a mondókából a bal, jobb, bal, jobb rész megy (kis jóindulattal), de az nagyon, és sokszor.

Állítólag Henry Ford mondta, hogy a legjobb autó az új autó. Ezzel játékok vonatkozásában a gyerekek is így lehetnek. Az új játékok mindig sokkal érdekesebbek és jobbak, mint a meglévők.

Szomabat este megint jöttek keresztanyuék. Nagy öröm volt ez a gyereknek. Túl azon, hogy keresztanyu látogatása mindig öröm, most hoztak új játékokat. Ebből (de csak ebből) a szempontból éppen jókor jöttek, amikor elkezdtük a fürdést, mert az új játékok fürdőkádba való színes állatok.

Keresztanyu mamája vette őket manókának, mert korábban írtam, hogy a nagy kádban fürödve van tér az újabb fürdőjátékoknak. Nagyon kedves tőle. Köszönjük szépen!

Picúrnak annyira bejöttek az állatok, hogy nem tudta otthagyni őket a kádban, hozni kellett a törölközéshez is mindet!

Az eddigi vonalvezetés alapján gondolom, senkinek nem volt kétséges, hogy nem az OKM programjáról lesz szó.

Már pontosan nem is emlékszem, hogyan vetődött fel először... De! Mégis emlékszem. Oltásra kellett vinni a mukit valamikor sok héttel ezelőtt. Mivel a régi doktornénink nyugdíjba ment, ismeretlen doki volt a rendelőben, aki tett valami megjegyzést a gyerek szemére, hogy túl közel van vagy nem is tudom mi. Lényeg, hogy vigyük el szemészetre. El is mentünk a Fehérvári úti rendelésre. (Mellesleg jegyzem meg, hogy mióta ott felújították, átalakították a rendszert, igen európai módon megy a rendelés. Időpontra mentünk, nem volt késés, kulturált a váró, mese filmet is lehet nézni. Korrekt.) Végül aztán nem intéztünk sokat. A szemész doktornéni megnyugtatott, hogy jól van ott a gyerek szeme ahol van. A látásélességét azonban nem vizsgálta, mondván, hogy akármi is volna, most szemüveget nem adna neki, mert még bizonytalan hozzá a mozgása, úgy is csak mindúntalan leverné, elvesztené. Jöjjünk vissza fél év múlva. Mondtuk: OK.

Szét. Mint majom a zsebórát...

Tegnap dícsértem szundinagyit, hogy milyen jó hatással van a gyerekre, ha az ebéd utáni alvásról van szó. Érdemeit nem kissebítve el kell mesélnem, hogy időnként a gyereknek nagyon nicsen kedve a szunyához.

Egészen jól indult. Láttam a szemében a hajlandóságot, hogy kicsit lepihenjünk kaja után. Bár lehet, hogy csak beleláttam, és igazából én akartam csak egyet húnyni. Mindegy. Én azért próbáltam jó példával elől járni, átmentem a hálóba és ledőltem. Hunyorítás mögül láttam, hogy jön a rácshoz, és hallottam, hogy kicsit panaszkodik, de nem fajult el az ügy, tulajdonképpen csendben volt.

Ez a hír nem teljesen friss, de legalább ennek örvén becsempészhetek egy újabb édes képet.

A múltkor anya beszámolt a keresztanyuék látogatásáról. Mivel a lányok elég későn érkeztek, de nem annyira, láthatták a fürdetést. Hugi - szemében némi sajnálattal - kérdezte, hogyhogy kismanó még mindig a kicsi műanyag kádban fürdik?

Nem, most nem arról van szó, hogy megint sírás-rívás volt/van. (Volt éppen, de erről később.) Az a helyzet, hogy különleges hétvége van, mert anya hegyi nagyival Párizsba utazott. Gyerkőc itthon maradt apával, de hogy ne legyenek teljesen elveszve, fonyódi nagyi eljött segíteni.

No arra szükség is van, mert a minap jelzett orrfolyásnak fejleményei vannak. Konkrétan további orrfolyás, némi köhögés, hőemelkedés. Tibikus nádhás nabok.

Az elmúlt pár hétben - hiába van épp gyönyörű napos és enyhe idő - a piciket nem viszik ki délelőtt levegőzni, játszani a bölcsi amúgy nagy és gyönyörű kertjébe, mondván, hogy "túl sokáig tart a felöltötztetés, és mire kimegyünk már jöhetünk is be". Elmondanám, hogy a 2 bölcsis nénire jut összesen 6 gyerek és még segítőket is kérhetnének az öltöztetéshez (nem beszélve a még beszokó gyermekek szüleiről) és így vajh mennyi ideig tartana? No mindegy. Egyszóval, mivel a bölcsis doki bácsi szerint fontos a jó levegő, ezért az ebéd utáni szundi idejére kerülnek ki a csöppségek a kinti levegőre kiságyakban. Persze itt bárki kérdezhetné, hogy egyenrangú-e a fél órai intenzív mozgás a két órai mozdulatlan fekvéssel...

Kiscsajra kedd délután rájött az éhhalál. Hiába kapott időben uzsira finom gyümölcsöt, az nem volt elég. Csak pár percre tűnt el a szobájában, hirtelen nagy csend támadt, majd csörgés-zörgés. Megyek, keresem a gyerekem, hát Fincit a nappaliban találom. Biztos arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha "nem adtok veszek magmnak", mivel a szekrényből előhalászta  a kekszesdobozt, kivette belőle a paírzacskót, abból pedig a kekszeket és szorgalmasan rágcsálni kezdte. Ez az igazi önkiszolgálás... Először csak nevettem rajta, de aztán elvettem a kekszeket. Egyet hagytam neki, de ez nem volt elég. Szerinte jogos felháborodásának adott hangot és követelte volna  többit. Mondtam neki, hogy nehogy még neki álljon feljebb. Így egy kis hiszti következett. Csak nem kereszteltük rossz névre a gyermeket? A Hiszti-Kriszti ilyenkor ideális lenne. :)

Szegény kis mandró úgy jött haza a bölcsiből, hogy piciri hőemelkedése volt, és folyt az orra, mint egy kis patak. Ezt leszámítva nem látszik betegnek, de mivel egy másik bölcsis kis srác már lázas volt, nem zárom ki, hogy eszkalálódik a dolog.

Reméljük, nem.

Mindazonáltal a csorgó orr biztosan hozzájárult az esti rosszkedvhez.

Utána odaült az ölembe, és a fényképezőgép kijelzőjén érdeklődve nézte vissza magát. Több ismétlést is kért. Zseniálisan tudta, hogy melyik gombot hol kell nyomni, hogy elinduljon a lejátszás.

Viszont azt miért "nem érti", ha azt mondom: "Ne rágd azt az krémes tubust!"

... nem a sírok ásítottak, hanem a gyerek sírt, mi meg reggel csak ásítoztunk...

Na tegnapról mára virradó éjjel kiakasztott a kiscsaj.

Eleinte úgy tűnt, hogy sima éjszaka lesz. Letettem, elaludt rendben. Tizenegy, fél tizenkettő tájban sírogatni kezdett. Átmentem simogattam, vigasztaltam, felvettem, ringattam. Letettem, úgy tűnt visszaalszik. Volt már ilyen, nem gond. Alig érek vissza a hálóba, megint sírogat. Vissza az elejére: Átmentem simogattam, vigasztaltam, felvettem, ringattam. Letettem, úgy tűnt visszaalszik. Kettő még belefér.

A harmadik kör után viszont már nem látszott sansz rá, hogy újra elaludjon. A sírás nem csillapodott, hanem ordítássá fajult. Semmi nem volt jó. Erre már anya is felébredt. Futottunk egy tiszteletkört a fognövési fajdalmak ellen való kencével, persze minden eredmény nélkül. Áll a gyerek a kiságyban, ordít, és szemmel láthatóan idegesíti, hogy vígasztalni próbálom. Anya kellett. Persze ő is csak arra, hogy vigye be a "nagy ágyra".

Élesszemű olvasóink észrevehették, hogy vasárnap óta anya is aktivizálta magát. Reméljük, kezdeti lelkesedése töretlen marad, és ontja majd a posztokat. Sok sikert, anya! :)

Továbbá: Aki eddig azt kérdezte magától vagy tőlem, hogy honnan fogja tudni, mikor jelenik meg új bejegyzés, annak a - jelenleg - bal oldalon lévő sávban a Feedek dobozzal való ismerkedést ajánlom.

No, nem barangoltuk be Budakeszit (bár biztosan megéri). A cél a Vadaspark volt. Nem egyedül mentünk, Péter barátommal és családjával beszéltük meg a közös programot.

Magam jó pár évvel ezelőtt voltam ott utoljára. Asszony a gyermekkel meg barátokkal nemrég jártak arra, de siekrült zárás után érkezniük, tehát gyakorlatilag nem láttak semmit. Petiék pedig kicsit sem voltak még ott. Így most mindenki "tiszta lappal" indult.

Csütörtök este végre beesett hozzánk megint Zsófi keresztanyja és hozta magával kedvenc hugocskáját. Jó kis csoport a mienk, Zsófi születése előtt együtt jókat társasoztunk, azóta inkább csak babázni jönnek hozzánk, a közös játszadozás elmarad. No sebaj, most a játék is tervben volt és Zsófinc lefektetése után még éjfélig társasoztunk. Végre! :) Nagy kajálgatást nem csaptunk, de Orsiék hoztak salátát és egy kis nápolyit. Amikor befejeztük a társast, nem pakoltunk mindent el, inkább hamar lefeküdtünk aludni.

Természetesen két kisgyerek.
A mellékelt filmek magukért beszélnek!


        A csere

"Érdekes módon" arról sosem készül kép, hogy a gyerek hisztis, nyűgös vagy kába a láztól. És szerintem ennek csak egyik oka, hogy ilyenkor a legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy a gépért kapkodjunk. Például hiszti alatt rengeteg idő van elővenni, bekapcsolni, komponálni. Ha valami aranyosat csinál, amiről az jut eszedbe, hogy ezt le kell fényképezni, mire exponálásra készen kezedben a gép, a legaranyosabb pillanatok már elmúltak, és készülnek olyan képek, amin aranyos, persze, de "minek van erről öt kép?" ...

Félek, lesz még alkalom hisztit fotózni... :) Akkor majd részletesebben átvesszük a hisztileckét.

Na, kezdődik.  (vö.: Apa kezdőőőődik!)
Illetve pont hogy nem...

Gondoltam valami értelmes, informatív bejegyzést csak rittyentek ma, de nem lett belőle semmi. Egyrészt nem maradt rá erőforrás, másrészt a még nem is tudom mivel kellene tömni itt a sorokat. Lényeg, hogy látszik, nem a blogírással fog elmenni a rengeteg idő.

Kicsi lány az utóbbi időben két lábon járó naptár lett. Azt még nem tudja megmondani, hogy hanyadika van, azt viszont mindenki leolvashatja róla, hogy milyen nap.